Toscana Relax

Rif.5000 HÁROM TARTOMÁNY HATÁRÁN

image


Monteleone di Orvieto Perugia vidéke

Az elmúlt évszázadok során épült négy régi parasztház igen gondos, és nagy szakértelemmel végzett helyreállításának eredményeként kialakított nyaralóhely.

A birtok az umbriai táj közepén, Toscana és Lazio tartományoktól mindössze néhány kilométernyi távolságra található.

Az épület-együttes felújításának eredményeként tíz lakosztály került kialakításra, melyek mindegyikének elnevezése utal a valaha ott folytatott tevékenységre. A meleg színezésű falak, régi cseréptetők és szemöldök gerendák láttán az épületekbe lépőket azonnal megérinti a múlt varázsa.

A lakosztályok elrendezése a következő: a vendégek rendelkezésére áll öt darab 4 fő elhelyezésére, három darab 6 fő elhelyezésére és két darab 8 fő elhelyezésére alkalmas lakosztály.

A birtok termékei (oliva olaj, bor, szarvasgomba) a helyszínen megkóstolhatók és megvásárolhatók.

A lakosztályok:

Gallo Nero – 6 fő (4+2) elhelyezésére alkalmas
Három lakóhelyiségből álló, első emeleti lakosztály (68 nm), melyhez 2 hálószoba tartozik franciaággyal, nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, valamint konyha és fürdőszoba.

Meridiana – 8 fő (6+2) elhelyezésére alkalmas
Négy lakóhelyiségből álló, földszinti lakosztály (86 nm), melyhez 3 hálószoba tartozik franciaággyal, nappali kétszemélyes dívánnyal, valamint konyha és 2 fürdőszoba.

La Loggia – 8 fő (4+4) elhelyezésére alkalmas
Három lakóhelyiségből álló, földszinti lakosztály (86 nm), melyhez 2 hálószoba tartozik franciaággyal, manzard 2 ággyal és egy kinyitható kétszemélyes dívánnyal, tágas nappali, főzősarokkal és 2 fürdőszoba,

Scuderia – 4 fő (2+2) elhelyezésére alkalmas
Két lakóhelyiségből álló földszinti lakosztály (42 nm) , melyhez 1 hálószoba tartozik franciaággyal, nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, valamint konyha és fürdőszoba.

La Volte – 6 fő (4+2) elhelyezésére alkalmas
Három lakóhelyiségből álló földszinti lakosztály (68 nm), melyhez 1 hálószoba tartozik franciaággyal, 1 szoba két külön álló ággyal, nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, valamint konyha és fürdőszoba.

Fienile – 4 fő (2+2) elhelyezésére alkalmas
Két lakóhelyiségből álló földszinti lakosztáy (45 nm), melyhez 1 hálószoba tartozik franciaággyal, valamint egy 10 nm-es galériával, ahol kényelmesen elfér egy ágy, nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, valamint fürdőszoba és konyha.

Forno – 4 fő (2+2) elhelyezésére alkalmas
Egy, az 1500-as években épült parasztház felső szintjén elhelyezkedő, két lakóhelyiségből álló lakosztály (48 nm), melyhez 1 hálószoba tartozik franciaággyal, nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, valamint konyha és fürdőszoba.

La Terrazza – 6 fő (4+2) elhelyezésére alkalmas
Három lakóhelyiségből álló emeleti lakosztály (65 nm), melyhez 1 hálószoba tartozik franciaággyal, 1 szoba két külön álló ággyal, , nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, fürdőszoba, és egy 60 nm-es terasz.

Limonaia – 4 fő (2+2) elhelyezésére alkalmas
Két lakóhelyiségből álló földszinti lakosztály (38 nm), melyhez 1 hálószoba tartozik franciággyal, nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, valamint konyha és fürdőszoba.

Torretta – 4 fő (2+2) elhelyezésére alkalmas
Két lakóhelyiségből álló emeleti lakosztály (55 nm), melyhez 1 hlószoba tartozik franciaággyal, nappali kinyitható kétszemélyes dívánnyal, valamint konyha és fürdőszoba.

Szolgáltatások: kert, medence jacuzzi-val, kispályás foci pálya, kézilabda pálya, kis halas tó, gyerekek számára kialakított játszótér, barbecue, mountine bike (bérlés), internet, ingyenes parkolás

Boltok, éttermek, bankok, gyógyszertár: Monteleone di Orvieto – 3 km

Piac: Orvieto – csütörtök, Monteleone di Orvieto – kedd, Terni – szerda

Távolságok: Orvieto – 25 km, Montepulciano – 33 km, Pienza – 40 km, Perugia – 45 km, Lago di Trasimeno – 40 km, Cortona – 42 km, Assisi – 75 km

Megközelítés:
Az A1 autópályát Fabro kijáratnál kell elhagyni, majd balra fordulni Fabro Scalo irányába, 1 km megtétele után ismét balra fordulni és rátérni az SP54 jelzésű útra Chiusi irányába. Megtéve 2 km-t ezen az úton jobbra kell fordulni Santa Maria jelzés szerint. Kb. 1 km megtétele után feltűnik a birtok bejárata.

Általános feltételek:

  • − a lakosztályok foglalásakor a teljes ár 30%-a utalandó át a megadott számlaszámra,
  • − a lakosztályok árának fennmaradó része a helyszínen fizetendő érkezéskor,
  • − törlési díj: a foglalás napjától a tartózkodás megkezdése előtti 30 napig a teljes àr 30%-a,
  • − érkezés/indulás: szombati napokon
    érkezés: 16.30-20.00között
    indulás: 10.00-ig

Az árak egy hetes tartózkodásra és euroban vannak megadva


Lakosztály                                           „A" időszak              „B" időszak               „C" időszak

Limonaia, Scuderia, Forno (2+2)           770                              650                              450

Torretta, Fienile (2+2)                            900                              750                               540

Volte, Gallo Nero (4+2)                         1130                               880                              640

Terrazza (4+2)                                      1170                               900                              690

Meridiana (6+2)                                    1420                             1110                              820

Loggia (4+4)                                          1460                             1150                             840


napi árak

Limonaia, Scuderia, Forno (2+2)          330*                            260**                          180***

Torretta, Fiienile (2+2)                           390*                            300**                          220***

Volte, Gallo Nero (4+2)                           450*                            360**                          260***

Terrazza (4+2)                                         460*                            370**                          270***

Meridiana (6+2)                                       600*                            470**                          340***

Loggia (4+4)                                             600*                            470**                          340***

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* - 4  èjszaka  /  **  - 3 èjszaka  /  **** - 2 èjszaka

"A" időszak: 11.04-18.04;  27.06-31.08;  28.12'20-03.01'21

"B" időszak: 30.03-11.04;  18.04-27.06;  31.08-26.09;  19.12-28.12

"C" időszak: egyéb időszakok

Photo Gallery

01.jpg02.jpg03.jpg04.jpg05.jpg06.jpg07.jpg08.jpg09.jpg10.jpg11.jpgRif. 5000.jpgbsm vista anteriore web.jpgfienile interno 2 web.jpglimonaia soggiorno 2.JPGloggia cucina web.jpgsala delle rose 1 web.jpgscala piscina dall'alto web.jpgterrazza soggiorno web.jpgtorretta soggiorno web.jpgviale interno web.jpgvista dalla piscina 2004web.jpg

You are here Toszkána vidékén túl Rif.5000 HÁROM TARTOMÁNY HATÁRÁN